A fast fashion ipar minden eddiginél jobban dübörög: a piacot tömegével elárasztó olcsó ruhadarabok már egy ideje nem szezonálisan, hanem folyamatosan érkeznek a „gyors divat” fellegvárainak számító multinacionális kiskereskedelmi ruházati láncok üzleteibe. Hogy a fogyasztás új szintre tornázása – amit nagy márkák meglehetősen vehemensen ösztönöznek –, mit jelent a környezetünkre, a mindennapi életünkre és az öltözködési szokásainkra, azzal nemrégiben az Independent is foglalkozott szakértőket megszólaltató írásában.
Ebből egyebek mellett az is kiderül, hogy a 2008-ban alapított, néhány év alatt szédületes iparági karriert befutó kínai divatáru-kiskereskedelmi vállalat, a Shein becslések szerint évente 1,3 millió új modellt gyárt. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy weboldalára naponta körülbelül 2 ezer-10 ezer újdonság kerül fel – és ez nem a darabszámot jelöli, hanem a kínálatba frissen bekerülő termékeket. A szintén textilipari nagyhatalomnak számító spanyol Inditex Group Magyarországon is népszerű márkája, a Zara ennél jóval visszafogottabb: évente „mindössze” 36 ezer új modellel rukkol elő, míg a svéd H&M 25 ezerrel, ami ugyan meg sem közelíti a Shein ruhacunamiját, de még így is döbbenetesen sok piacra kerülő új terméket jelent.
Mikor szaladt el a ló ennyire velünk?
Az elmúlt 10-15 évben a divatipar, ezzel együtt a vásárlási szokásaink és a ruhákhoz fűződő viszonyunk is drasztikusan átalakult – idézte az Independent Tom Crispet, a brit Falmouth Egyetem fenntartható divattal foglalkozó kurzusának vezetőjét. Aki szerint a fast fashion termékeknek köszönhetően nemcsak az igény nőtt meg az újdonságok iránt, az öltözködési szokásaink is rossz irányba változtak.
Az egy-két hétig tartó mikrotrendek, vagyis amíg egy kollekció elérhető, mielőtt átadná a helyét a következőnek, arra sarkallják a fogyasztókat, hogy az olcsó darabokból többet is vegyenek, néhány felvétel után pedig – mert az alacsony ár jellemzően csapnivaló minőséggel társul – kidobják azokat. Ezt erősíti meg az ENSZ Környezetvédelmi Programjának becslése is, amely szerint 2000 és 2014 között hatvan százalékkal több ruhát vettünk, mint korábban, de csak feleannyi ideig viseltük ezeket. Crisp szerint ennek azt lett az eredménye, hogy nem kötődünk igazán egy-egy ruhadarabunkhoz sem. Megvesszük, ami megtetszik, hordjuk egy ideig, majd kidobjuk és a következővel pótoljuk. Abba viszont már kevesen gondolnak bele, hogyan keletkeznek ezek a darabok és mi történik a leselejtezett, vagy a piacról visszavont felesleggel. Pedig a helyzet aggasztó, különösen annak fényében, hogy évente körülbelül 100 milliárd ruhadarab készül.
Fotó: Depositphotos
Miért juthatunk potom pénzért ruházati cikkekhez?
Akkor kerülhet ezer forintba egy póló, ha a vállalatok filléreket fizetnek az azt gyártó munkásoknak. Ez az összeg a ruhák bolti árának töredéke, az ázsiai országokban nagyjából három százaléka. Crisp szerint a divathoz való hozzáállásunkat is nagyban befolyásolják a közösségimédia-platformok – elsősorban a TikTok, a Facebook és az Instagram – által diktált aktuális trendek és trendszetterek: a felszínes tartalmak, és az üzenet, miszerint minden villámgyorsan változik és minden lecserélhető, helyettesíthető valami újabbal. Nem utolsósorban pedig az, hogy gyorsan kell dönteni, hiszen semmi sem állandó.
Hatások és mellékhatások: ez az ára a fast fashion virágzásának
A ruhaipari vállalatok törekvése, hogy a fogyasztói árakat alacsonyan tartsák, a profitjukat viszont maximalizálják, oda vezetett, hogy a piacra kerülő ruházati termékek 60 százaléka szintetikus szálakból (műanyagból) készül, nem pedig természetes anyagokból. Előbbi ugyanis jóval olcsóbb.
Arra, hogy nagyságrendileg mennyi mikroműanyag kerülhet a divatiparnak köszöhetően a környezetbe, az Európai Parlament ruhagyártás környezeti hatásaival foglalkozó 2020-as jelentése hívta fel a figyelmet. Eszerint egy poliészterből készült ruhadarabból egyetlen mosás alkalmával nagyjából 700 ezer mikroműanyagszál távozhat. A legtöbb az első néhány mosáskor oldódik ki a ruhákból. A fast fashion ipar produktumai esetében annyival rosszabb a helyzet, hogy mivel ezekből többet vásárolunk, több első mosásra kerül sor – hívja fel a figyelmet a túlzott ruhavásárlással járó egyik legnagyobb problémára az Independent. Éves szinten ez a mennyiség körülbelül 500 ezer tonnányi mikroszálat jelent: ennyi mosódik az óceánokba az earth.com környezetvédelmi oldal becslése szerint.
A poliészterből gyártott ruhák gyártása és vásárlása ellen szól a már említetteken kívül az is, hogy erősen környezetszennyező módon, fosszilis anyagok kitermelésével készülnek, emellett az újrahasznosításuk is nehéz. Nem bomlanak le maradéktalanul – a folyamat akár kétszáz évig is eltarthat –, miközben a belőlük kioldódó mikroműanyagok folyamatosan szennyezik a talajt, a vizeket és a velük kapcsolatba kerülő élőlényeket.
Elrettentő adatok
A fast fashion ipar tetemes mennyiségű nyersanyagot és természeti erőforrást emészt fel: egyetlen pamutpóló gyártásához például körülbelül 2700 liter édesvizet pazarolnak el, ami egy ember 2,5 évnyi ivóvízszükségletének felel meg. A farmernadrágok esetében ez a mennyiség ennél is több, akár 3700 liter is lehet darabonként. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint ahhoz, hogy minden uniós állampolgár számára elegendő ruhát és cipőt tudjanak gyártani a vállalatok, fejenként átlagosan kilenc köbméter vízre, 400 négyzetméternyi földre és 391 kilogramm nyersanyagra volt szükség 2020-ban. Az ezzel járó, egy emberre jutó átlagos szén-dioxid kibocsátás pedig nagyjából 270 kilogrammot tett ki.
A globális szegénység enyhítésére törekvő brit civil szervezet, az Oxfam 2019-es kutatása szerint az Egyesült Királyságban vásárolt új ruhák előállítása havonta több szén-dioxid-kibocsátással jár, mintha egy repülőgép kilencszázszor körberepülné a Földet.
Máig megoldatlan probléma, hogy a nagy márkák nem igazán igyekeznek elősegíteni a változást, még akkor sem, ha a divatipar felelős a globális szén-dioxid-kibocsátás tíz, és a globális vízszennyezés húsz százalékáért. A divatmárkák mindössze három százalékának van éghajlatvédelmi cselekvési terve – nyilatkozta Safia Minney, a méltányos kereskedelmet folytató People Tree divatcég alapítója.
Mi lesz a senkinek sem kellő darabokkal?
Noha azt gondolnánk, hogy a feleslegessé vált ruhadarabjaink eladományozásával másokon segítünk, és nagyjából az egész bolygó ruházkodását sikerül megoldani, ha időnként mindenki átválogatja a gardróbját, a dolog nem ilyen egyszerű. Egyrészt, mert a ruhacsomagokat a rászorulóknak eljuttató segélyszervezetek kapacitása véges, másrészt mert
a fast fashion ipar gyakorlatilag kezelhetetlen mennyiségű felesleget termel: ennek közel hatvan százaléka hulladéklerakókban végzi, a globális maradék negyedét elégetik.
A már nem használt ruhák egyik ismert lerakóhelye a harmincmilliós Ghána, ahova hetente 15 millió ruhadarab érkezik, és ahol ezt az iparágat – nem véletlenül – a „halott fehér ember ruhái” néven emlegetik. Az ide száműzött holmik 40 százaléka teljesen értéktelen, használhatatlan, és azonnal hulladéklerakókba kerül.
Mi lehet a megoldás?
Egyes iparági szereplők a „degrowth”, vagyis a termelés és a fogyasztás drasztikus csökkentését sürgetik. Becsléseik szerint ahhoz, hogy a divat valóban fenntarthatóvá váljon, ezek 60-95 százalékos csökkentésére lenne szükség. Erre azonban a közeljövőben biztosan nem kerül sor. Ahhoz viszont, hogy a helyzet kezelhetővé váljon és a bolygó jelenlegi ütemben zajló szennyezését ne gyorsítsuk fel még jobban, arra lenne szükség, hogy a textilipari vállalatok a profitszerzés mellett a környezeti értékek és az emberi egészség megóvását is fókuszba helyezzék. Mégpedig úgy, hogy gondosan mérlegelik az anyagbeszerzést – helyi termelőktől is vásároljanak és természetes, biológiailag lebomló alapanyagokat használjanak –, átgondolják és újratervezik a gyártási folyamatokat, ellenőrzik a teljes ellátási láncot, megszüntetik a textilmunkások kizsákmányolását: méltényos bért fizetnek a munkájukért, és kevesebb, időtálló darabot gyártatnak. De megoldás lehet a személyre szabott ruhák készítése is – ezzel kísérletezik például az Adidas – , így ugyanis csökkenthetik az áruvisszaküldéssel járó költségeket és ráfordításokat, valamint növelhetik a vásárlói elégedettséget.
Fogyasztóként a jó minőségű, megbízható gyártótól származó, időtálló darabok beszerzésére lenne szerencsés koncentrálni. Arra, hogy megfontoltan vásároljunk, és olyat, ami biztosan nem megy ki a divatból fél év múlva. Az is sokat segíthet ruháink élettartamának meghosszabbításában, ha a megunt darabokat használtruha-oldalakon keresztül értékesítjük, megrongálódott kedvenceinket pedig nem hajítjuk azonnal a kukába, hanem megjavítjuk vagy megjavíttatjuk.
